BAHLASTI OMPEHDA CAMP - HUNGARY
Do What Do Will

 


Könyvtár

LIBER LXV

LIBER CORDIS CINCTI SERPENTE

sub figurâ אדני

Liber Cordis Cincti Serpente

A.A.

„A” osztályú A∴ A∴ publikáció

 

A SZÍV ÉS A KÍGYÓ KÖNYVE

I.

1. Én vagyok a Szív; s a Kígyó körülfonja
Az értelem láthatatlan magvát.
Emelkedj, Ó kígyóm! Most jött el az órája
Az elrejtett, kimondhatatlan szent virágnak.
Emelkedj, Ó kígyóm, borulj ragyogó virágzásba
Ozirisz tetemén, úszva sírkamrákban!
Ó, anyám, húgom, önmagam szíve,
A Nílusnak áldoztattál, Typhon rettenetére!
Jaj nekem! a tomboló fergeteg dicsősége
Pólyál, s takar be téged őrjöngő köntösébe.
Nyugodj meg, Ó lelkem! a varázs szertefoszlik
Ahogy a pálcák égnek szegődnek, s az eónok sora változik.
Íme! szépségemben néked mily' gyönyör adatott,
Óh, Kígyó, ki szívem koronáját simítod!
Íme! egyek vagyunk, s az idők szélvihara
Alkonyatba borul, s a Bogár megjelenik.
Ó Bogár! Búgásod fájdalmas hangja
Legyen mindig e reszkető torok transza!
Várom az ébredést! A mennyek hívását
Adonai Úrtól, Adonai Úrtól!

2. Adonai szólt V.V.V.V.V.-hez, és ezt mondta: Az igében mindig eltérésnek kell lennie.

3. Mert színből sok van, de a fény az egy.

4. Ezért te azt írod, ami a smaragd, és lazurit, és türkiz, és alexandrit forrása.

5. Más a topáz szavait írja, és a mély ametisztét, és a szürke zafírét, és a mély zafírét, a vér árnyalatával.

6. Ezért nyugtalan leszel.

7. Ne légy elégedett a képpel!

8. Én mondom ezt, ki egy Képnek Képe vagyok.

9. Ne vitatkozz a képpel, mondván: Tovább! Tovább! Az Ember felemeltetett a Koronához a fekete földből, a hold és a Nap által, a nyíl és az Alap által, és a csillagok sötét honával.

10. Másképp nem érhetsz a Kitűnő Ponthoz.

11. Az sem illő a suszternek hogy Királyi ügyekről fecsegjen. Ó suszter! foltozd meg ezt a sarut, hogy járhassak! Ó király! hogy fiad legyek, engedj beszélni a Követről, Testvérednek a Királynak.

12. Aztán csend lett. A beszéd elhagyott minket egy időre. Van egy fény, mely oly buzgó, hogy nem érzékelhető fényként.

13. A farkasfű nem olyan éles mint a penge; mégis finomabban hatol a testbe.

14. Mint ahogy a gonosz csókok megrontják a vért, szavaim úgy falják fel az ember lelkét.

15. Lélegzem, és a szellemben végtelen kór van.

16. Mint sav, ami megeszi az acélt, vagy a rák, mely teljesen megrontja a testet; olyan vagyok én az emberi szellemnek.

17. Nem nyugszom, míg azt szerte nem foszlattam.

18. Mint a fény, ami elnyeletett. Ki keveset nyel el, úgy hívják: fehér, csillogó. Ki mindent elnyel, úgy hívják fekete.

19. Ó kedvesem, ezért vagy hát fekete.

20. Ó szépségem, egy szurokfekete Núbiai szolgához tettelek hasonlatossá, egy gyermekhez, kinek szemei tele vannak fájdalommal.

21. Ó a mocskos! kutya! ellened kiáltanak. Mert a kedvesem vagy.

22. Boldogok kik magasztalnak; mert az Én szememmel látnak téged.

23. Nem hangosan dicsérnek majd; de az éjjeliőrség idején egy majd közel lopózik, és a titkos szorítással megragad; egy másik majd titkon ibolya szín koronát tesz rád; a harmadik nagyon bátor, és az őrült ajkait tiédhez szorítja.

24. Igen! az éj majd mindent eltakar, az éj majd mindent eltakar.

25. Régóta kerestél Engem; annyira előreszaladtál, hogy alig értelek utól. Ó, kedves bolondom! mily keserűséggel koronáztad napjaid emellett.

26. Most már veled vagyok; lényed sosem hagyom el.

27. Mert én vagyok a köréd tekeredett lágyan kígyózó, arany szíveden!

28. Fejem tizenkét csillaggal ékesített; Testem fehér mint a csillagok teje; ragyogó a láthatatlan csillagok mélyének kékjével.

29. Megtaláltam, mit megtalálni nem lehet; a higanyedényt.

30. Szolgád tanítani fogod útjain, gyakran fogsz vele beszélni.

31. (Az írnok felnézett, és így kiáltott) Ámen! Megmondtad Uram Istenem!

32. Adonai tovább beszélt V.V.V.V.V.-hez, mondván:

33. Legyen élvezetünk az emberek sokaságában! Formáljunk magunknak belőlük egy gyöngyház csónakot, hogy Amrit folyóján utazhassunk!

34. Látod az amaranth ama virágszirmát, melyet a szél Hathoor édes kis szemöldöke felől fúj?

35. (A Magiszter látta, és örvendezett annak gyönyörűségétől.) Hallgasd!

36. (Egy bizonyos világból örökös jajveszékelés áradt.) A lehulló szirom a kicsiknek egy áradatnak tűnt mely elnyeli a kontinensüket.

37. Ezért szolgád megfeddik, azt kérdezvén: Ki jelölt ki téged hogy megments minket?

38. Ő fájdalmasan szomorú lesz.

39. Ők nem értik, hogy te és én egy gyöngyház hajót építünk magunknak. Az Amrit folyón fogunk elhajózni, egészen Yama tiszafa ligetéhez, hol rendkívüli módon örvendezhetünk.

40. Az emberek öröme ezüstcsillanásunk legyen, bánatuk a kék csillanása, - mind a gyöngyházban.

41. (Az írnok emiatt dühös lett. Így szólt: Ó Adonai és mesterem, fizetség nélkül hordtam a tollat és a tintatartót, azért, hogy felkutathassam ezt az Amrit folyót, és úgy hajózzak rajta mint aki belőled való. Ezt, hogy csókjaid visszhangjából részesülök, fizetségemként kérem.)

42. (És ez azonnal megadatott néki.)

43. (Nem; de nem azonnal volt elégedett vele. A szégyenig való óriási alázatért küzdött. Majd egy hang:)

44. Örökké küzdesz; még behódolásodban is küzdesz hogy meghajolj - és íme! nem hódolsz.

45. Haladj a legtávolabbi helyek felé és igázz le mindent!

46. Győzd le félelmedet és undorodat. Aztán – hódolj!

47. Volt egy szűz ki elkóborolt a gabonamezőn, és felsóhajtott; majd új születés szökkent szárba, egy nárcisz, és ő ebben elfelejtette sóhaját és magányát.

48. Hádész azon nyomban hevesen rárontott, és elrabolta őt.

49. (Majd az írnok felismerte a nárciszt saját szívében; de minthogy az nem ért az ajkához, megszégyenült és nem szólt többé.)

50. Adonai ismét V.V.V.V.V.-hez szólt, mondván: A föld megérett a szüretre; együk meg szőlőjét és legyünk tőle részegek.

51. És V.V.V.V.V. válaszolt, mondván: Ó Uram, galambom, fenségem, hogyan értsék ezt a szót az emberek gyermekei?

52. És Ő válaszolt neki: Nem úgy, ahogy látod. Az bizonyos hogy ezen titkosírás minden betűjének igazi értéke van; de ki határozza meg az értéket? Hiszen örökké változik, az Ő finomságának megfelelően, ki ezt készítette.

53. És Ő válaszolt Neki: Nincs nálam a kulcs? A hús testébe öltöztem; egy vagyok az Örökkévaló és Mindenható Istennel.

54. Aztán Adonai szólt: Fejed a Sólyomé, Falloszod Asar Fallosza. Ismered a fehéret és ismered a feketét, és tudod hogy ezek egyek. De miért keresed az egyenlőségük tudását?

55. És ő így szólt: Hogy Művem helyes legyen.

56. És Adonai szólt: Az erős barna kaszás suhintott kaszájával és örvendett. A bölcs ember felbecsülte izmait, és tépelődött, és nem értette, és szomorú volt. Arass, és örvendj!

57. Majd az Adeptus örvendett, és felemelte kezeit. Íme! egy földrengés, és pestis, és terror a földön! Egy levettetése azoknak kik előkelő körökben dúskálnak; éhínség a sokaságra!

58. És a szőlő megérett, és bőven jutott szájába belőle.

59. Ó Brilliáns, bíborszín szád pecsétes Adonai ajkának tiszta tündöklésével.

60. A szőlő habja olyan, mint a tenger vihara; a hajók remegnek és reszketnek; a hajó ura fél.

61. Ó Szent, ez a te mámorod, és a szelek magukkal ragadják az írnok lelkét a boldog kikötőbe.

62. Ó Uram Istenem! legyen a kikötő letaszítva a vihar haragjával! Hadd fesse be a szőlő habja lelkem a fényeddel!

63. Bacchus megöregedett, és Szilenusszá vált; Pán mindig Pán volt, örökkön örökké az éonokon át.

64. Tedd mámorossá a legbelsőt, Ó szeretőm, ne a legkülsőt!

65. Így volt - mindig ugyanaz! Istenem csupasz vesszejére céloztam, és célba találtam; igen, célba találtam.

II.

1. Átkeltem a lazurit hegyen mint zöld héja a türkiz oszlopok közt, ki Napkelet trónján fészkel.

2. Így jutottam Duantba a csillagfényes honba, és hangosan kiáltó hangokat hallottam.

3. Ó te, ki a Földön trónolsz! (így szólt hozzám egy bizonyos Elfátyolozott) nem vagy szülőanyádnál hatalmasabb! Te végtelenül apró porszem! Te vagy a Dicsőség Ura, és a tisztátalan kutya.

4. Lecsapva, szárnyaim megdöntvén értem a sötéten-ragyogó honba. Ott, abban az alaktalan végtelen mélységben a Fordított Misztériumok résztvevőjévé tettek.

5. Elszenvedtem a Kígyó és a Kecske halálos ölelését; a pokoli hódolatom tettem Khem szégyene előtt.

6. Ebben ez a kiválóság volt, az Egy a mindenné vált.

7. Emellett egy folyó látomását pillantottam meg. Egy kis csónak úszott rajta; és benne, bíbor vitorlák alatt egy arany színű nő, Asi szobra a legjobb aranyból formázva. Mitöbb, a folyó vérből volt, és a csónak fénylő acélból. Majd, szerettem őt; és, lazítva övemen, az áradatba vetettem magam.

8. Felkapaszkodtam a kis hajóba, és számtalan éjen és napon át szerettem őt, gyönyörű tömjént égetve előtte.

9. Igen! Neki adtam fiatalságom virágát.

10. De nem mozdult; csak csókjaimmal mocskoltam be olybá, hogy feketeséggé vált előttem.

11. Mégis imádtam őt, és neki adtam fiatalságom virágát.

12. Mitöbb bekövetkezett, hogy ily módon undorítóvá vált és megromlott előttem. Kis híján a folyóba vetettem magam.

13. Majd, végül, ékesített teste fehérebb volt mint a csillagok teje, ajkai vörösek és tüzesek mint a napnyugta, és életereje hamvas forróság mint a delelő nap heve.

14. Ezután ébredt fel az Álom Időtlen Idejének végtelen mélyéből, és teste átölelt. Gyönyörűségébe teljesen beleolvadtam, és boldog voltam.

15. Ezenfelül, a folyó Amrit folyójává vált, és a kis csónak a test harci szekere volt, és vitorlái a szív vére mely engem hordozott, mely engem hordozott.

16. Ó csillagok kígyó asszonya! Én, még én is színarany fakó képéből formáltalak meg téged.

17. Majd megszállt engem az Úr lelke, és egy szálló hattyút pillantottam meg a kék égben.

18. Szárnyai közt időztem, és az eónok tovaszálltak.

19. Majd a hattyú szárnyalt és alábukott és felrepült, mégis sehová sem mentünk.

20. Egy kicsi tébolyodott fiú, ki velem utazott, a hattyúhoz szólt, mondván:

21. Ki vagy te, ki repülsz és szállsz és alámerülsz és felszárnyalsz az ürességben? Lásd, ez a számtalan eón már eltelt; Honnan jöttél? Merre tartasz?

22. És nevetve feddtem őt, mondván: Sehonnan! Sehová!

23. Mivel a hattyú szótlan volt, ő válaszolt: Akkor cél nélkül miért ez az időtlen utazás?

24. És fejem a Hattyú Fejéhez hajtottam, és nevetve mondtam: Hisz nincs kimondhatatlan élvezet ebben a céltalan szárnyalásban? Nincsen kimerültség és türelmetlenség annak ki célhoz szeretne érni?

25. És a hattyú örökös csöndben volt. Óh! de az időtlen Végtelen Mélységben lebegtünk. Öröm! Gyönyör! Fehér hattyú, hordozz örökké szárnyaid közt!

26. Ó csönd! Ó elragadtatás! Ó látható és láthatatlan dolgok vége! Ez mind enyém, ki Nem vagyok.

27. Ragyogó Isten! Hadd készítsek Neked képet drágakövekből és aranyból! Hogy az emberek letaszíthassák, és porba tiporhassák! Hogy a Te dicsőséged látható legyen számukra.

28. Arról se beszéljenek a vásárokban hogy én, kinek el kellett jönnie eljött; hanem a Te eljöveteled legyen az egyetlen szó.

29. Meg fogod nyilvánítani Magad a meg nem nyilvánultban; a titkos helyeken az emberek találkozni fognak veled, és Te felülkerekedsz rajtuk.

30. Egy sápadt, bánatos fiút láttam, ki a márványon feküdt a napfényben, és sírt. Mellette volt az elfeledett lant. Óh! de könnyeit hullatta.

31. Majd, egy sas tűnt elő a ragyogás mélyéből, és árnyékba borította. Árnyéka oly fekete volt, hogy ő már nem volt látható.

32. De hallottam a lantot élénken pendülni a lágy kék égen át.

33. Ó! a Kedves hírnöke, vetődjön rám a Te árnyékod!

34. Neved Halál, ez lehet, vagy Szégyen, vagy Szerelem. Így hozol hírt nekem a Kedvesről, nem fogom a neved kérdezni.

35. Hol van most a Mester? kiáltják a kicsi tébolyodott fiúk. Halott! Megszégyenült! Egybekelt! és gúnyolódásuk körül fogja csengeni a világot.

36. De a Mesternek meglesz a jutalma. A gúnyolódók nevetése egy halk fodor lesz a Kedves hajkoronájában.

37. Íme! a Hatalmas Óceán Végtelen Mélye. Benne egy csodás delfin, uszonyait a hullámok erejével csapkodja.

38. Egy arany hárfás is van, ki végtelen dallamokat játszik.

39. Majd, ebben a delfin örömét lelte, testét levetette, és egy madárrá változott.

40. A hárfás félre is tette hárfáját, és vég nélküli dallamokat fújt a Pánsípon.

41. Majd, a madár rendkívül vágyott erre a gyönyörre, és szárnyait levetvén, az erdő pásztoristenévé vált.

42. A hárfás a Pánsípját is letette, és emberi hangon végtelen énekeit dalolta.

43. Ezután, a pásztoristen elbűvölődött, és távolról követték; végül a hárfás hangtalan volt, és a pásztoristen Pánná változott az Örökkévalóság ősi erdejének közepén.

44. Ó, prófétám, csönddel nem tudod elbűvölni a delfint!

45. Majd, az adeptus elragadtatott a gyönyörbe, és a boldogságon túlra, és túlszárnyalta a bőség szertelenségét.

46. Teste remegett is és támolygott ama boldogságnak, bőségnek, és végső leírhatatlanságnak súlyától.

47. Ők így kiáltottak: Ő részeg, vagy Őrült, vagy Szenved, vagy halni készül Ő; és nem hallotta őket.

48. Ó Uram, szerelmem! Hogyan költsek dalokat, mikor még dicsőséged árnyékának emléke is meghaladja minden szónoklat dallamát, vagy a csendet.

49. Íme! Ember vagyok. Még egy kisded sem viselhet el Téged. És lám!

50. Egyedül voltam egy csodás ligetben, és egy bizonyos dombocskánál mélyen ragyogó pázsit gyűrű volt melyben zöld-ruhások – leggyönyörűbbek - játszottak.

51. Játékukban eljutottam egészen a Tündérszép Álom földjére. Minden gondolatom zöldbe öltözött; leggyönyörűbbek voltak.

52. Egész éjjel táncoltak és daloltak; de Te vagy a reggel, Ó kedvesem, kígyóm, Te, ki ezen szív köré tekeredsz.

53. Én vagyok a szív, s Te a kígyó. Fonj körül szorosabban gyűrűiddel, annyira, hogy se fény se gyönyörűség ne hatoljon át.

54. Préseld ki a vért belőlem, mint hamvas dór leány szőlőszemet a nyelvén, ki sóvárgó pillantást vet kedvesére a holdfényben.

55. Majd, ébredjen a Vég! Hosszú időn át szenderegtél, Ó hatalmas Isten, Terminus! Időtlen idők óta vártál a város szélén, és útjain. Ébredj! ne várj tovább!

56. Nem, Uram! hiszen eljöttem Tehozzád! Én vagyok ki végül vár.

57. A próféta a hegy felé kiáltott; jöjj ide, hogy beszélhessek veled!

58. A hegy nem mozdult. Így hát a próféta ment a hegyhez, és megszólította. De a prófétának lábai elfáradtak, és a hegy nem hallotta hangját.

59. De hiszen szólítottalak Téged, és elébed utaztam, és hiábavaló volt.

60. Türelmesen vártam, és Te a kezdetektől fogva velem voltál.

61. Most már tudom, Ó kedvesem, és önfeledten nyújtózunk a szőlőtőkék között.

62. De ezek a te prófétáid; Fennhangon kell kiáltsanak, ostorozzák önmagukat; Úttalan pusztaságokban és ismeretlen tengereken kell áthaladniuk; várakozni Terád, a vég, nem a kezdet.

63. Takarja sötétség az írást! Keljen útra ösvényein az írnok.

64. De te és én önfeledten nyújtózunk a szőlőtőkék között; kicsoda ő?

65. Ó Te, Kedves! nincs vége? Nem, hisz van egy cél. Ébredj! kelj fel! szedd a lábad, Ó, hírnök; vidd a Szót a hatalmas városokba, bizony, a hatalmas városokba.

III.

1. Bizony, és Ámen! Keresztülhatoltam az óceán mélyén, és a benne bővelkedő áramlatok hömpölygő áradatán, és eljutottam a Vágytalanság Földjére.

2. Ahol, volt egy fehér egyszarvú, ezüst nyakörvvel, melybe a Linea viridis gyrat universa bölcseletet vésték.

3. Majd Adonai szava ért el engemet, én a Magister szájából, mondván: Ó szív, kit az ősöreg kígyó gyűrűi öveznek, emelkedj fel a beavatás hegyére!

4. De emlékeztem. Igen, Than, igen, Theli, igen, Lilith! hármójuk régóta velem voltak. Hiszen ők egyek.

5. Gyönyörű voltál, Ó Lilith, te kígyó-asszony!

6. Karcsú és elragadóan kívánatos voltál, és illatod ámbrával kevert pézsma volt.

7. Gyűrűiddel a szívhez simultál, s ez minden derű gyönyöre volt.

8. De némi romlottságot pillantottam meg benned, még abban is amiben gyönyörködtem.

9. Apádét, a majom szennyfoltját pillantottam meg benned, ősödét, az Iszap Vak Férgéét.

10. Szemeim a Jövő Kristályára meresztettem, és láttam a te Veszted iszonyatát.

11. Mitöbb, elpusztítottam a Múltat, és az Eljövendőt – tán nem birtokoltam a Homokóra Hatalmát?

12. De abban a pillanatban, romlottságot pillantottam meg.

13. Majd így szóltam: Ó kedvesem, Ó Uram Adonai, könyörgöm lazíts a kígyó gyűrűin!

14. De oly szorosan körém tekeredett, hogy Erőm is elapadt.

15. Még az Elefánt Istenhez is imádkoztam, a Kezdetek Urához, ki letöri az akadályokat.

16. Ezen istenek azon nyomban segítségemre siettek. Megpillantottam őket; csatlakoztam hozzájuk; elvesztem végtelenségükben.

17. Majd magamra eszméltem, körülövezvén a Smaragdzöld Végtelen Körével, mely felöleli a világmindenséget.

18. Ó, Smaragdzöld Kígyó, nincs Tenéked se Múltad se Jövőd. Bizony nem is létezel.

19. Gyönyörűségesebb vagy minden érzéknél és érintésnél, ragyogó tündöklésed meg nem pillantható, hangod túl van minden Hangon és Csenden és az abban rejlő Hangon, és illatod színtiszta ámbra, mely nem mérhető a legnemesebb színaranyhoz sem.

20. Gyűrűid kiterjedése végtelen; a Szív melyet körülfonsz, egy Egyetemes Szív.

21. Én, Engemet és Enyém, lantokkal ültek a hatalmas város vásárterén, az ibolyák- és rózsák városában.

22. Az éj leszállt, és a lantok dallama elhalkult.

23. Szélvihar kerekedett, és a lantok éneke elcsendesült.

24. Az idő rohant, és a lantok elhallgattak.

25. De Te vagy az Örökkévalóság és a Tér; Te vagy az Anyag és a Mozgás; és Te vagy mindezen dolgok tagadása.

26. Hisz nincs Jelképed.

27. Ha így szólok: Jelenj meg a hegyeken! szavamra, mennyei vizek fakadnak. De te vagy a vizeken túli Víz.

28. A vörös háromszögű szív felállíttatott Szentélyedben; mert a papok az istent s a szentélyt hasonlóképpen megvetették.

29. Te mégis mindvégig benne rejtőztél, miképpen a Csend Ura a lótuszbimbókban rejlik.

30. Te vagy Sebek a krokodilus, Asar ellen; te vagy Mati, a Gyilkos a Mélyben. Te vagy Typhon, az Elemek Dühe, Ó Te, ki felülmúlod az Erőket Áradatukban és Egységükben, Halálukban és Széthullásukban. Te vagy Python, a rettegett kígyó, minden dolgok végén.

31. Körülfordultam háromszor, minden irányban; és végül mindig Hozzád jutottam.

32. Sok dolgot láttam nyíltan és kerülő úton; de, már nem látván őket, Téged pillantottalak meg.

33. Gyere, Ó Kedvesem, Ó Világmindenség Ura Istene, Ó Hatalmas, Ó Kicsiny! Kedvesed vagyok.

34. Egész nap Örömöd dalolom; egész éjjel Dalodban gyönyörködöm.

35. E kívül nincs más nap, se éj.

36. Éjt és napot felülmúlod; Én Tenmagad vagyok, Ó Teremtőm, Mesterem, Kedvesem.

37. Olyan vagyok mint a kis vörös kutya, mely az Ismeretlen térdén ül.

38. Hatalmas gyönyörben részesítettél. Testedet adtad étkemül, és Véred mámoros italként ajándékoztad.

39. Lelkembe mélyesztetted az Örökkévalóság méregfogait, és a Végtelenség Mérge teljesen felemésztett.

40. Olyanná váltam mint egy kéjes Itáliai ördög; egy megviselt orcájú, csókok utáni vágytól gyötört, szépséges, heves nő. Ki különféle palotákban bujálkodott; ki testét fenevadaknak adta.

41. Ki rokonságát varangyos békák gyilkos mérgével pusztította el; kit számtalan botütés ostorozott.

42. Kit Kerékbe törtek; hóhér kezek kötözték oda.

43. A kutak vizét szabadították rá; rendkívüli kínok közt vesződött.

44. A víz ereje szaggatta szét; elmerült a hatalmas Óceánban.

45. Ilyen vagyok, Ó Adonai, uram, és ilyenek elviselhetetlen Lényeged vizei.

46. Ilyen vagyok, Ó Adonai, kedvesem, és Te teljesen szétszaggattál.

47. Kiáradtam, mint a hegyekre ontott vér; a Szétszóródás Hollói teljesen elragadtak.

48. Így hát, feltöretett a pecsét, mely a Nyolcadik mélységet védte; ezért olyan a végtelen óceán mint egy fátyol; ezért tépetnek szét minden dolgok.

49. Bizony, azonképpen, valóban Te vagy a bűvös forrás hűs, csendes vize. Megfürödtem Benned, és elvesztem a Te nyugalmadban.

50. Ki úgy ment bele mint egy bátor, gyönyörű testű fiú, szűzként jött elő, mint a tökéletesség kicsiny gyermeke.

51. Ó, Te világosság és gyönyörűség, ragadj el a csillagok tejfehér óceánjába!

52. Ó, Te világosságot felülmúló anya Gyermeke, áldott legyen a Te neved, és a Te Neved Neve, korszakokon át!

53. Íme! Egy pillangó vagyok a Teremtés Kezdetekor; hadd haljak meg a pillanat előtt, holtan zuhanva a Te örökkévaló folyamodba.

54. S a csillagok özöne örökké fenségesen árad a Honba; sodorj el Nuit Keblére!

55. Ez Maim vizeinek világa; ez a keserű víz, mely édessé válik. Gyönyörű vagy Te, és keserű, Ó magasztos, Ó Uram Adonai, Ó te Zafír Mélye!

56. Követlek Tégedet, és a Halál vizei fáradhatatlanul küzdenek ellenem. Belefúlok a Halálon- és Életen túli vizekbe.

57. Hogyan feleljek a bolond embernek? Semmiképpen sem azonosulhat Veled!

58. De én az a Bolond vagyok ki nem törődik a Mágus Színjátékával. Engem bizony hiába okít a Misztériumok Asszonya; Széttörtem a Szerelem és a Hatalom és az Imádat béklyóit.

59. Így hát a Sas egyesült az Emberrel, és a becstelenség bitófája az igazak gyümölcsével táncol.

60. Alámerültem, Ó kedvesem, a feketén csillogó vizekbe, és leszakítottalak Téged mint egy végtelenül becses fekete gyöngyszemet.

61. Alászálltam, Ó Istenem, a mindenek végtelen mélyébe, és Rád leltem a középpontban, a Semmi álruhája alatt.

62. De mint Te vagy az Utolsó, Te vagy a Következő is, és mint a Következőt fedlek fel Téged a sokaság előtt.

63. Kik valaha vágytak Rád, el fognak nyerni Téged, éppen az Óhajuk Végén.

64. Dicsőséges, ragyogó, tündöklő vagy Te, Ó mennyei szerelmesem, Ó önmagam Énje.

65. Hiszen Rád leltem éppúgy Magamban mint Benned; nincs különbség, Ó én gyönyörűm, Te kívánatos! Az Egyben és a Számtalanban találtam Rád; igen, Rád találtam.

IV.

1. Ó kristály szív! Én, a kígyó, Téged ölellek; Fejemmel Lényed középpontjának legmélyére hatolok, Ó Istenem, kedvesem.

2. Éppúgy mint ahogyan Mitylene zengő, szél söpörte magaslatain egy afféle istenhez hasonlatos asszony félredobja a lantot, és glóriaként lángoló hajtincseivel belemerül a teremtés nedves szívébe, mint én, Ó Uram Istenem!

3. Kimondhatatlan szépség lakozik e romlott szívben, hol a virágok lángolnak.

4. Jaj nekem! hisz gyönyöröd szomja felperzseli e torkot, olyannyira hogy nem tudok dalolni.

5. Nyelvemből kis csónakot formálok, és felfedezem az ismeretlen folyamokat. Talán az örökkévaló só édessé válik, és életem többé nem szomjúhozik.

6. Ó te, ki vágyad sós vizét iszod, közel vagy az őrülethez! Kínod minden korttyal fokozódik, mégis, még mindig iszol. Jöjj a csermelyek folyamán a friss vízhez; Csókjaimmal foglak várni.

7. Mint a tehén gyomrában található bezoárkő, olyan az én szerelmesem a szerelmesek közül.

8. Ó édes fiú! Nyújtsd ide hideg karjaid! Üljünk egy kicsit a gyümölcsöskertben, míg lenyugszik a nap. Lakomázzunk a hűs pázsiton! Szolgák, bort ide, hogy a fiúcskám orcája kipirulhasson!

9. Csillanj fel, Ó te Brilliáns, a halhatatlan csókok kertjében! Tedd szádat ópium-mákvirággá, melynek egyetlen csókja kulcs a végtelen tündöklő álomhoz, Shi-loh-am álmához.

10. Álmomban megpillantottam a Világmindenséget, mint egy hibátlan kristályt, egyetlen folt nélkül.

11. Vagyonukra büszke nincstelenek állnak a fogadó ajtajánál, és borittas hőstetteikről fecsegnek.

12. Vagyonukra büszke nincstelenek állnak a fogadó ajtajánál, és becsmérlik a vendégeket.

13. A vendégek gyöngyház fekhelyeken időznek a kertben; a balgák zaja elrejtetett előlük.

14. Csak a fogadós fél, nehogy a király kegye megvonasson őtőle.

15. Így beszélt a Magiszter, V.V.V.V.V., Istenéhez Adonaihoz, mialatt együtt játszottak a csillagfényben, a mély, fekete tavacskával szemben, mely a Szent Lak Szent Helyén van, a Legszentebb Oltára alatt.

16. De Adonai nevetett, és bágyadtabban játszott.

17. Majd, az írnok jegyzetelt, és boldog volt. De Adonai nem félt a Mágustól és annak játékától. Hiszen Adonai volt, ki minden trükkjét megtanította a Mágusnak.

18. És a Magiszter csatlakozott a Mágus játékához. Mikor a Mágus nevetett, ő is nevetett; mindenben úgy tett mint ő.

19. És így szólt Adonai: A Mágus kelepcéjének hálójába estél - mondta fortélyosan, hogy próbára tegye.

20. De a Magiszter, Magisztrátusa jelét adta, és visszanevetett Rá: Ó Uram, Ó kedvesem, megpihentek-e ezen ujjak hajtincseiden, elfordultak-e szemeim Tieidtől?

21. És Adonai rendkívüli örömét lelte őbenne.

22. Igen, Ó mesterem, te vagy a Kedves kedvese; nem hiábavalóan dicsőítik Philae-ben a Benu Madarat.

23. Én, ki Ahathoor papnője voltam, szerelmedben örvendezem. Támadj fel, Ó Nílus Istene, és nyeld el a Mennyei Tehén Szent Helyét. A Nílus lakója, Sebek, utolsó cseppig igya ki a csillagok tejét!

24. Támadj fel, Ó Apep kígyó, Te vagy Adonai, a kedves! Te vagy az én kedvesem és uram, és Mérged édesebb Ízisz, az Istenek anyjának csókjainál.

25. Hisz Te vagy Ő! Bizony, el fogod nyelni Asit és Asart, és Ptah gyermekeit. Méreg tengert ontasz, hogy elpusztítsd a Mágus munkáit. Egyedül a Pusztító fog Téged elnyelni; torkát megfeketíted, hol szelleme lakozik. Óh, Apep kígyó, de én szeretlek Téged!

26. Istenem! Titokzatos méregfogad a kicsiny titkos csont velejéig hatoljon, melyet Hoor-Ra Bosszújának Napjára tartogattam. Dongja Kheph-Ra zümmögő hangját! Nappal és Éj sakáljai vonyítsanak az Idő pusztaságában! inogjanak a Világmindenség Bástyái, és sietve távozzanak az őrzők! Mert egy hatalmas kígyóként mutatkozott meg az én Uram, és szívem az Ő testének vére.

27. Olyan vagyok mint egy szerelemért epekedő korinthoszi kéjnő. Királyokkal és hadvezérekkel enyelegtem, és szolgáimmá tettem őket. Ma már én vagyok a halál kicsiny áspiskígyójának szolgája; ugyan ki fog szerelmünkön oldozni?

28. Fáradalmas, megterhelő! - mondá az írnok - ki fog mesterem Gyönyörének megpillantásához elvezetni?

29. A test elgyötört, és a lélek mélyen megviselt, és álom nyomja el szemhéjait; mégis örökké fennmarad az elragadtatás biztos tudata, ismeretlenül, mégis tudván, hogy léte bizonyos. Ó Uram, légy az én segítőm, és vigyél el a Kedves gyönyöréhez.

30. A Kedves hajlékához járultam, és a bor olyan volt mint a tűz, mely zöld szárnyakon szeli keresztül a vizek világát

31. Éreztem a természet vörös ajkait és a tökéletesség fekete ajkait. Nővérekként, kistestvérükként cirógattak; felékesítettek, mint egy menyasszonyt; felemeltek a Te násztermedbe.

32. Elmenekültek jöttedre; egyedül voltam Te előtted.

33. Reszkettem jöttedre, Ó Istenem, hiszen a Te hírnököd rettenetesebb volt mint a Halálcsillag.

34. A küszöbön állt a Gonosz fenyegető alakja, az üresség Iszonyata, kísérteties szemei mint méreggel teli bugyrok. Ott állt, és a terem megfertőződött; a levegő bűzlött. Egy torz öreg hal volt, ocsmányabb mint Abaddon kérgei.

35. Átkarolt démon csápjaival; bizony, hatalmába kerített a nyolc félelem.

36. De a Magiszter igaz illatos olajával szenteltek fel; kiszabadultam öleléséből, mint a kő egy erdei fiú parittyájából.

37. Bársonyos voltam és kemény mint az elefántcsont; a borzalom nem ragadott meg. Majd, jöttöd fuvallatának neszére szertefoszlott, és a hatalmas üresség végtelen mélysége tárult elém.

38. Hadvezéreiddel és seregeiddel keresztülnyargaltál az örökkévalóság nyugodt óceánján; harci szekereiddel és lovasaiddal s lándzsásaiddal haladtál át az ég kékjén.

39. Mielőtt megláttalak Téged, Te már velem voltál; keresztüldöfött a Te csodálatos lándzsád.

40. Megsebesítettek, mint egy madarat a mennydörgő villámcsapása; átdöftek, mint tolvajt a Kert Ura.

41. Ó Uram, hajózzunk a vér óceánján!

42. Mélységes romlottság van a kimondhatatlan gyönyörűség alatt; ez a nemzés szennyfoltja.

43. Bizony, bár a virág élénken lengedezik a napfényben, gyökere mélyen a föld sötétségébe hatol.

44. Dicséret neked, Ó gyönyörű sötét föld, te vagy az anyja számtalan tízezer millió virágnak.

45. Istenemet is megpillantottam, ábrázata a villámlásnál ezerszeresen fényesesebb volt. Mégis, szívében megpillantottam a lassút és sötétet, az őst, gyermekei felfalóját.

46. A magasságban és mélységben, Ó gyönyörűm, semmi sincs, bizony, egyáltalán nincs semmi, mely nem teljesen és tökéletesen a Te örömödre van formálva.

47. Fény hű a fényhez, és mocsok a mocsokhoz; gőgösen megvetik egymást. De Te nem, ki minden és mindenen túli vagy; ki feloldoztatott az Árnyék Megosztottsága alól.

48. Ó Örökkévalóság napja, békésen tündöklő zafírként törjön meg hullámod dolgos teremtésünk korallzátonyán.

49. Csillogó fehér homokból formáltunk gyűrűt magunknak, bölcsen elhintve a Gyönyörűséges Óceán közepében.

50. Virágozzanak szigetünkön a fényesség pálmái; gyümölcseit fogjuk enni, és örvendezni fogunk.

51. Hiszen rám vár a megtisztító víz, a nagy megtisztulás, a lélek feloldódása abban a visszhangzó mélységben.

52. Van egy kicsi fiam, ki olyan mint egy féktelen kecske; lányom mint egy pelyhes sasfióka; uszonyt növesztenek, hogy úszhassanak.

53. Hogy úszhassanak, Ó kedvesem, messzire ússzanak Lényed meleg mézébe, Ó áldott, Ó üdvösség fia!

54. Szívemet körülövezi a kígyó, mely elnyeli saját gyűrűit.

55. Mikor lesz vége, Ó kedvesem, Ó mikor nyelik el teljesen a Világmindenséget és annak Urát?

56. Sőt! ki fogja elnyelni a Végtelent? ki fogja feloldozni a Kezdet Hibáját?

57. Úgy lármázol, mint egy fehér macska a Világmindenség tetején; nincs ki válaszoljon Neked.

58. Olyan vagy, mint egy magányos oszlop az óceán közepén; nincs ki megpillantson Téged, Ó Te, ki mindent látsz!

59. Elájulsz, elbuksz, te írnok; kiáltotta az elhagyatott Hang; de borral töltöttelek el, melynek zamatát nem ismered.

60. Hasson úgy, hogy megrészegítse az embereket, a vén szürke bolygóét mely a Messzi végtelenben sodródik; úgy fogják kortyolni a bort mint ahogy kutyák nyaldossák a vért egy gyönyörű kéjnő testéről, kit a városon sebesen átvágtató lovas döfött keresztül Lándzsájával.

61. Úgyszintén, a Sivatag lelke vagyok; keress engem ismét a homok pusztaságában.

62. Jobbodon egy hatalmas úr és tündöklő; balodon egy fátyolba és aranyba öltözött nő, hajában a csillagok. Messzire fogsz utazni, a dögvész és gonoszság földjére; egy elfeledett, ostoba város folyamánál fogsz tábort verni; ott fogsz Velem találkozni.

63. Ott teszem meg hajlékomat; a mennyegzőre felékesítve és felszentelve érkezem; ott fog beteljesülni az Elhálás.

64. Ó kedvesem, én is várom a kimondhatatlan ragyogó pillanatot, mikor a világmindenség olyan lesz mint egy öv a szerelmünk fénysugarának közepén, kiterjesztve a Végtelen megengedett határán túlra.

65. Ó te szív, én, a kígyó akkor foglak majd teljesen felemészteni; bizony, teljesen fel foglak emészteni.

V.

1. Óh! Uram, Adonai, ki a Magiszterrel időzöl a Gyöngyök Kincstárában, hadd halljam csókjaid visszhangját.

2. Nem rázkódik-e falevélként a csillagos menny, szerelmed remegő mámorában? Nem én vagyok-e a fény szökellő csillanása, melyet magával sodor tökéletességed hatalmas fuvallata?

3. Igen, kiáltotta a Szent, és a Te szikrádból fogok Én, az Úr, hatalmas világosságot gyújtani; Felperzselem a vén, kietlen föld szürke városát; Megtisztítom irtózatos tisztátalanságától.

4. És te, Ó próféta, látni fogod mindezeket, és nem törődsz majd velük.

5. Most állíttatott fel az Oszlop az Ürességben; most teljesedett be Asi Asarral; most szállt alá Hoor a Lények Állati Lelkébe, mint tüzes csillag, mely a föld sötétségébe zuhan.

6. Éjen át zuhantál alá, Ó gyermekem, hódítóm, karddal övezett hadvezérem, Ó Hoor! és ők fekete, bütykös, ragyogó kőként ismernek rád, és téged fognak imádni.

7. Prófétám jövendölései majd rólad szólnak; szüzek fognak körülötted táncolni, és rózsás kisdedek születnek nékik. A büszkéket végtelen büszkeséggel ihleted, az alázatosokat a megalázkodás elragadtatásával; mindez meg fogja haladni az Ismertet és Ismeretlent, olyasformával minek nincs neve. Hiszen ez olyan mint az Arkánum végtelen mélysége, mely kitárult a Csönd titkos Helyén.

8. Nehéz ösvények által jutottál ide, Ó prófétám. Megszégyenültél a Gyalázatosak előtt; hason csúsztál a Kecske és a Krokodilus előtt; gonosz emberek tettek játékszerré; úgy kóboroltál az utakon, mint egy elbűvölő, édes illatú, kínai arcpírral festett szajha; fekete szempillafestékkel sötétítetted szemgödreidet; ajkaidat skarlátvörösre árnyaltad; elefántcsont-szín mázzal kented be orcád. Bujálkodtál a hatalmas város minden kapujában és kerülőútján. A város emberei sóvárogtak utánad, hogy erőszakoskodjanak rajtad és megverjenek téged. Szájukkal érintették a finom aranyló csillámport mellyel hajad ékesítetted; ostoraikkal korbácsolták tarka húsod; kimondhatatlan dolgokat szenvedtél el.

9. De én olaj nélküli tiszta lángként égtem benned. Éjnek idején ragyogóbb voltam mint a Hold; Nappal, egészen túlszárnyaltam a Napot; lángoltam lényed ösvényein, s eloszlattam a káprázatot.

10. Ezért te teljesen szeplőtlen vagy Előttem; ezért te vagy az Én szüzem, az örökkévalóságig.

11. Ezért túláradó szerelemmel szeretlek; ezért kik lenéznek téged, imádni fognak téged.

12. Szeretetre méltó és könyörületes leszel irántuk; meg fogod gyógyítani őket a kimondhatatlan gonosztól.

13. Megváltoznak pusztulásukban, miként két sötét csillag ütközik egymásnak a mélyben, és végtelen izzásban borulnak lángba.

14. Mindezen idő alatt, négy pengéjű kardjával döfé keresztül lényemet Adonai; a mennykőcsapás pengéjével, a Kapu pengéjével, a kígyó pengéjével, a Fallosz pengéjével.

15. Úgyszintén, megtanította nekem Ararita kimondhatatlan szent szavát, úgy, hogy a hatrétű aranyat egy egyedüli láthatatlan pontba olvasztottam, melyről semmi nem mondható.

16. Hiszen e Mű Mestersége titkos mesterség; és mesterének jele egy bizonyos lazurit gyűrű, a mesterem nevével, ki én vagyok, és a Szem annak Közepén.

17. Úgyszintén, beszélt és így szólt Ő: Ez egy titkos jel, és nem fogod felfedni az avatatlannak, sem a neofítának, sem a zelatornak, sem a praktikusznak, sem a filozófusnak, sem a kisebb adeptusnak, sem a nagyobb adeptusnak.

18. De a kivételes adeptusnak tenmagad feded fel, ha szükséged van őrá, műved kisebb műveleteihez.

19. Fogadd el az ostoba emberek imádatát, kiket utálsz. A Tüzet nem mocskolják be a Tűzimádók oltárai, sem a Holdat nem szennyezik be az Éj Királynője imádiónak tömjénjei.

20. Úgy fogsz lakni az emberek közt, mint becses gyémánt a homályos gyémántok, kristályok, és üvegszilánkok között. Csak az igaz árus szemei pillantanak meg téged, és kezeibe merülvén fog kiemelni és dicsőíteni az emberek előtt.

21. De ne törődj ezzel. Mindig Te leszel a szív, és Én a kígyó szorosan köréd tekeredem. Ölelésem sosem enyhül, az éonokon át. Nem lesz részed se változásban, se bánatban, se lényegtelenségben; hiszen mindezeket meghaladtad.

22. Miképpen a gyémánt vörösen ragyog a rózsától, és zölden a rózsalevéltől; így maradsz távol a Hatásoktól.

23. Én tenmagad vagyok, és az Oszlop felállíttatott az ürességben.

24. Ugyancsak, túl vagy a Lét és Tudat és Üdvösség állandóságán; hiszen Én tenmagad vagyok, és az Oszlop felállíttatott az ürességben.

25. Úgyszintén, elbeszéled ezen dolgokat annak, ki ezeket írja, és ő eme dolgokat szentségként fogja magához venni; mivel Én, ki tenmagad vagyok, ő, és az Oszlop felállíttatott az ürességben.

26. A Koronától a Végtelen Mélységig halad, egyszerűen és egyenesen. Ugyancsak, fényességétől a határtalan gömb izzani fog.

27. Örvendezni fogsz az elbűvölő vizű tavakban; leánykáidat a termékenység gyöngyeivel ékesíted; a tavak közt tüzes izzással lángolsz, mint Isteni nektárt nyaldosó lángnyelvek.

28. Szintúgy, a mindent elsodró szeleket halvány vizek fuvallatává alakítod, a földet a bor kék mélyévé változtatod.

29. Vörös a rubintkő csillanása, aranyló ragyogás fénylik benne; egyetlen csepp mámorossá teszi szolgám, az Istenek Urát.

30. Úgyszintén, Adonai szólt V.V.V.V.V.-hez, mondván: Ó kicsikém, bársonyos szerelmesem, gazellám, gyönyörűm, fiúcskám, hassuk át a Végtelenség oszlopát egy végtelen csókkal!

31. Úgy, hogy az állandó megremegjen, és az ingatag nyugvásra leljen.

32. Kik ezt megpillantották, félelmes rémületükben így kiáltottak: e' világnak végezete köszöntött ránk.

33. És ez csakugyan így volt.

34. Ugyancsak, lelki látomásomban valán, istentagadók szülőgyilkos ragyogását pillantottam meg, kettesével összeilleszkedvén a csillagok földöntúli mámorában. Kacagtak, és rendkívül örvendtek, bíborvörös palástba öltözvén, megrészegülve bíborszín bortól, és egész lelkük a szentség egyetlen bíbor virág-lángja vala.

35. Nem láttak Istent; nem látták Isten Képét; így felemeltettek a Kimondhatatlan Ragyogás Palotájába. Éles kard súlytott le előttük, és a Remény férge haláltusában vonaglott lábaik alatt.

36. Miképpen mámoruk kettévágta a látható Reményt, úgy szállt tova a Látható Félelem, és nincs többé.

37. Ó te, ki túl vagy Aormuzdin és Ahrimanesen! áldott légy örökkön örökké.

38. Kételyból sarlót kovácsoltak, a Hit virágait aratták, virágkoszorúikhoz.

39. Mámorból lándzsát faragtak, azzal döfték keresztül az ősi sárkányt, ki a posvány vizén tanyázik.

40. Majd üde forrásvizek fakadtak, hogy a szomjas népek enyhülhessenek.

41. És, ezek után, elragadtattam Adonai Uram színe elé, és a Szenttel való Érintkezésbe és bölcsességébe, az Angyalnak, ki Őriz engemet.

42. Ó Magasztos Szent, Ó Énen túli én, Ó Önnön Ragyogását Árasztó Képe az Elképzelhetetlen Semminek, Ó kedvesem, gyönyörűm, emelkedj, és kísérj.

43. Adonai, mennyei Adonai, lobbants Adonai tündöklő ölelkezést! Ekképpen rejteztem nevének nevét ki gyönyöröm ihleti, illatát, kinek teste elbűvöli a lelket, fényét, kinek lelke e testet a fenevadakig alacsonyítja.

44. Ajkaimmal szívtam ki a vért; elvontam az Ő szépségét annak étkétől; lealacsonyítottam Őt magam előtt, ura lettem, birtokoltam Őt, és az Ő élete bennem van. Vérébe vésem az Isteni Sphinx rejtelmes talányait, melyeket senki nem fog megérteni, - csupán csak a tiszta- és érzéki, a szűzies- és szemérmetlen, a kétnemű- és hímnős, ki túllépett a börtön rácsain, melyet Khem ősi Iszapja emelt Amennti Kapuiban.

45. Ó, én elbűvölő gyönyörűségem, egész éjjel italt fogok áldozni a Te oltáraidon; egész éjjel a vér égőáldozatát fogom bemutatni; egész éjjel gyönyöröm tömjénjét fogom Teelőtted lengetni, és orrod az imádságok buzgalma fogja mámorossá tenni.

46. Ó Te, ki az Elefánt földjéről érkeztél, tigrisbőrrel övezve, és a szellem lótuszával koszorúzva, részegítsd meg életem tébolyoddal, hogy Ő szökelljen átkelésemnél.

47. Parancsold szüzeidnek kik néked hódolnak, hintsenek nékünk halhatalan virágokból nyughelyet, hogy gyönyörünket leljük rajta. Parancsold szatírjaidnak, hordjanak tövis halmot a virágok közé, hogy fájdalmunkban gyötrődjünk rajta. Vegyüljön össze a gyönyör és fájdalom egy mindenek fölötti áldozatba, Adonai Úrhoz!

48. Úgyszintén, Adonai Úrnak, a kívánatosnak hallottam hangját, azt illetvén, amely túl van.

49. Théba lakói és templomai sohase fecsegjenek Herkules Oszlopairól, és Nyugat Óceánjáról. Tán nem gyönyörű a Nílus vize?

50. Ne fedje fel Ízisz papja Nuit meztelenségét, hiszen minden lépés egy halál és egy születés. Ízisz papja leleplezte ízisz fátylát, és ajkának csókjaitól pusztult el. Majd ő volt Nuit papja, és ivott a csillagok tejéből.

51. Ne térítse el a kudarc és a fájdalom a híveket. A piramis alapköveit érintetlen kősziklába vésték, napnyugta előtt; hullatta-e könnyét a király hajnalhasadáskor a piramis koronakövéért, melyet még nem fejtettek ki a távoli földön?

52. Szintúgy, volt egy kolibri, mely a szarvasviperához beszélt, és mérgéért könyörgött. És Khemnek, a Szentnek magasztos kígyója, a felséges Uraeus kígyó válaszolt néki, és így szólt:

53. Keresztülhajóztam Nu egén, a Millió Évek égi szekerén, és egyetlen teremtést sem láttam Seb földjén ki egyenlő velem. Méregfogam kígyómérge apám öröksége, és apám apjáé; és hogyan adjam oda néked? Élj úgy, és gyermekeid mint ahogyan én és apáim éltek, egészen nemzedékek száz millióin át, és megeshet, hogy a Hatalmasok kegye adományoz gyermekeidnek egy cseppet a régmúlt idők mérgéből.

54. Majd a kolibri lelkében szomorú volt, és a virágokra szállt, és úgy volt mintha semmi nem hangzott volna el közöttük. Mégis, kis idő múlva, egy kígyó csapott le rá, halálra marta.

55. De egy Íbisz, ki a Nílus partján merengett, a gyönyörű isten figyelt és meghallotta. És Íbisz valóját félre tevén, egy kígyóvá változott, mondván Netalántán gyermekeim száz és száz millió nemzedékeik múlva elnyerik a Magasztos méregfogának egy csepp mérgét.

56. És íme! Uraeus kígyóvá vált, mielőtt a hold harmadszorra is növekedett volna, és a méregfog kígyómérge megállapodott benne, és magjában, egészen örökkön örökké.

57. Ó te Apep Kígyó, Uram Adonai, ez egy cseppje a parányi időnek, ez az örökkévalóságon keresztüli utazás, és látásodban a határkövek gyönyörű fehér márványok, érintetlenek a vésnök szerszámától. Ezért enyém vagy, most is, és mindörökké, és az örökkévalóságig. Ámen.

58. Azonfelül, Adonainak hangját hallottam: Pecsételd le a Szív és a Kígyó könyvét; az öt és a hatvan számával pecsételd le a szent könyvet. Mint színarany melyet a Fáraó gyönyörűséges királynőjének fejdíszébe munkáltak, mint hatalmas kövek melyeket összeerősítettek Asar Halála szertartásának Piramisába, így kösd egybe a szavakat s tetteket, úgy, hogy mindenben egy Gondolatom vala, Adonai, a te örömöd.

59. És én válaszoltam, és így szóltam: Elvégeztem, egészen a Te szavadnak megfelelően. És elvégeztetett. És azok kik olvasták a könyvet és vitatkoztak azon, a Sivár Szavak elhagyatott földjére jutottak. És azok kik vérükbe pecsételték a könyvet, ők voltak Adonai választottjai, és Adonai Gondolata egy Szó és egy Tett volt; és ők azon Földön lakoztak, melyet a távoli utazók Semminek hívnak.

60. Ó minden tökéletességen, mézen és zamaton túli föld! Ott fogok lakni Urammal, örökké.

61. És az Úr, Adonai, örömét leli bennem, és elviszem az Ő boldogságának Kelyhét a vén szürke föld kimerültjeinek.

62. Kik isznak belőle, kór sújtja őket; a förtelem ragadja meg őket, és gyötrelmük olyan, mint a gonosz lakhelyének sűrű fekete füstje.

63. De ittak belőle a kiválasztottak, és olyanná váltak mint az én Uram, kívánatos gyönyörűségem. Nincs bor, mely olyan lenne mint ez a bor.

64. Lángoló szívvé gyűlnek össze, miként Ra maga köré gyűjti fellegeit esthajnal idején, az élvezet lágy tengerévé; és a kígyó, mely Ra koronája, körülköti őket a halál-csókok arany koszorújával.

65. Úgyszintén, így ér véget a könyv, és Adonai Úr mindenfelől körbeveszi, mint egy Mennykőcsapás, és egy Kapu, és egy Kígyó, és egy Fallosz, és olyan ő annak közepében mint az Asszony ki mellbimbóiból kibuggyantja a csillagok tejét; igen, mellbimbóiból a csillagok tejét.

Liber LXV


Szöveg © Ordo Templi Orientis.

Fordítás: Frater A.S & Frater V. - Szerkesztés: Frater D.M.T - Bahlasti Ompehda Camp, Budapest. (Anno Vii)

[ » Töltsd le PDF-ben « ]

(Liber Cordis Cincti Serpente - angol nyelvű verzió)



VISSZA A KÖNYVTÁRHOZ

Thelema

 

Ordo Templi Orientis, O.T.O., and the O.T.O. Lamen design are registered trademarks of Ordo Templi Orientis.
© 2018 O.T.O. Hungary